KALANDOK
KÖZÉPFÖLDÉN
"Hol
vannak a dúnadánok, Elesszár, Elesszár?
Rokonságod
messze, mondd, miért jár?
Az
óra közel, s megjó az Elveszett;
A
Szürke Társaság már Északról közeleg.
De
ahol jársz majd, az ösvény sötét
A
Tenger útját a Halál lesi rég. "*
-
Galadriel úrnő jóslata Aragomnak, a kószának
(A
Gyűrüik Ura, III. könyv, 5. fejezet)
A
Gyűrűk Ura felkavarja a képzeletet
és kalandos vándorlásra hív. A Középfőlde Szerepjáték segít,
hogy álmaid cselekedetté változtasd. Belépsz ebbe a világba és tündeként,
törpként, hobbitként, emberként vagy akár orkként bátran kóborolhatsz Középföldén.
Süteményt ehetsz a Megyében, olvashatod a völgyzugolyi könyveket, megmászhatod
a Ködhegységet, vagy sárkányokkal verekedhetsz a Kiszáradt Hangáson.
Ahelyett, hogy egyszerűen csak olvasnál a Gonosz szolgáiról, tehetsz is
valamit, hogy megállítsd őket. Légy éber a Fehér Kéz kegyenceivel
szemben, harcolj a Fekete Lovasokkal, vagy kémkedj a mordori emberek után -
ahová csak küldetésed és bátorságod visz.
Középfölde korlátlan
lehetőségeket ad a kalandozásra. Nyüzsgő és küzdelines világ ez,
melyet milliónyi faj és nép, cél és szövetség, szörny és tárgy, álom
és vágy, hős és gaztevő irányít. A rend erői a zűrzavar
híveivel harcolnak, a remény hirdetői a végzet apostolaival
kiizdenek.Melegszíva Bolondok,rettenthetetlen optimisták, kemény harcosok és
megszállott álmodozók a Jó bajnokai, akik a szabadságot védik a Sötétséget
szolgáló gyávákkal, cinikusokkal és elnyomókkal szemben. Endorban elég
hely van gyakorlatilag mindenféle kalandnak vagy bármilyen rövid pihenőnek,
expedíciónak vagy hadjáratnak.
Az egész alapját
izgalmas témák alkotják, melyek remek kiindulást nyújtanak sok ragyogó történethez
és lenyűgöző kalandhoz. Ezek közül kettő különösen színezi
Középföldét a Gyűrűháború idején. Az első a versengés a
jogos "fenntartök" - akik tisztelik és vigyázzák Eru ajándékait:
a Teremtés Nagy Zenéjét, az Elpusztíthatatlan Tiizet és a Dolgok Egyensúlyát
- és az önző "gyalázók" - akik köziil sokan a Gonosz hátborzongató
látomásának hívei között. A második a mentelés a világ örökérvényü
megváltozása felé: az úgynevezett Tűnő Évek vége felé. Ahogyan
egyszer Szarumán mondta: 'Az Óidok elmúltak.
Múlóban a Középidő is. Mlost ,Kezdödnk
az Újidők" (A Gyűrűk Ura, II. könyv, 2.
Fejezet) Mindkét téma alapvető változásokkal foglalkozik, legyen bár jó,
rossz, vagy semleges, és mindkettő arra tanít, hogy megértsük, hogyan
lehetne Középfölde jobb világ. Képzeld el magadnak a hőst, akivel
bebarangolnád Középföldét! Készülj, várnak a kalandok!
A HELY, MELYNEK NEVE KÖZÉPFÖLDE
'Az
úton mindig várható
Rejtett-kapu,
orv forduló
S
bár gyakran jártam erre már,
Egy
nagy tükör ösvénye vár;
Ne
várj hiába, várj, megyek,
Hold-Túl-Nyugat,
Nap-Túl-Kelet!"*
-
Egy régi úti dalból
(A
Gyűrük Ura, VI. könyv, 9. fejezet)
Mielőtt Középföldére
lépnél, biztos tudni szeretnél egy s mást erről a helyről. Végiil
is ez lesz a karaktered otthona. Következzék ezért itt a világnak, történelmének
és népeinek rövid háttere. Kezdjük a földrajzzal.
TOLKIEN
VILÁGÁNAK SZÁRAZFÖLDJEI
Középfölde nem egy
teljes világ, hanem csak egy kontinens. Endor a neve, ez a "Középső
Föld" abban a világban, amit a tiindék Ardának neveznek (Q. "A
Hely"). Arda három kontinensből áll:
ˇ
Endor, vagy Középfölde;
ˇ
Aman, az Áldott Birodalom; és
ˇ
Mórenoré, a Sötéc Föld.
Középfölde
Amantól messze keletre található, néhány
mérföldre Mórenoré-tól. Az endori történetírók néha Aman-t
"Keleti Föld"-nek, míg Mórenoré-t "Déli Föld"-nek
nevezik. Eru - az Egy - hozta létre otthonul Gyermekeinek (az Eruhínoknak), így
KözépFölde a három Földrész köziil a legósibb. Mágikus hely ez tele
mindenféle teremtménnyel, azonban földjén az ember befolyása Folyamatosan nő.
Mórenoré,
vagy a "Sötét Föld" Arda három kontinense köziil a legkisebb (Ní~menor
nála is kisebb sziget-kontinense elsiillyedt a Belegaer-ben a Másodkor utolsó
éveiben). Meleg, félhomályos, nagy részben felderítetlen teríilet. A
legendák szerint szötnyek kísértenek itt és csak egy maroknyi vad nép
lakik rajta. Az Óidők alatt
Mórenoré
majdnem érintkezett Endorral északkeleti
és északnyugati csiicskén. A két föld még mindig nagyon közel fekszik
egyznáshoz, csak egy kisebb tenger - ahogy az eldák hívják: Haragaer választja
el őket. Ezért a Sötét Földet "Hyarmenoré"nak, Déli Földnek
is hívják.
Amant,
az "Áldott Birodalmat" hívják
még Halhatatlan vagy Örökélett3 Földnek is. Fiatal kontinense a Messzi
Nyugaton,a Tengerek Torlaszán tí~l fekszik messze nyugatra Mórenoré-tói és
Középföldétől. Aman pontos kiterjedése ismeretlen, mert idő és távolság
keveset jelentenek ott. Alakjáról csak azt tudjuk biztosan, hogy sokkal
hosszabb, mint amilyen széles. Messze északra és délre nyíilik Arda Övétől
(az Egyenlítőtől), kis híján a sarkokig. Amanon van Valinor, a valák,
a maiák és sok quenda hazája. Más tiindék Eldamar parti teríiletein vagy
Tol Erreséa szigetén, a kontinens legkeletibb részén élnek. Aman nyugati részén
található a Várakozás Csarnoka, a holtak birodalma, ahová a tiindék lelke
pihenni tér.
TOLKIEN
VILÁGÁNAK TENGEREI
Arda nagy részét víz
borítja, ezek közül a három nagy tenger a legfontosabb. Ezek:
ˇ a Belegaer, vagy Tengerek Torlasza;
ˇ a Haragaer, vagy Déli Tenger; és
ˇ az Ekkaia, vagy Köriilölelő
Tenger.
A Belegaer vagy a
"Nagy Tenger" választja el a nyugati Aman "IFjíi Föld"-jét
a keleten fekvő Morenoré és Endor "Régi Föld"-jétől. A
Tiinde hagyományokban szereplő "Tengerek Torlasza" ez. Nyugati
vizei a Nagy Szakadék mögött a "Hajiott Tengerek" néven
ismeretesek - ugyanis az Aman Felé hajózó tengerészek csak Eru engedélyével
juthatnak oda.
Az Ekkaia vagy
"Köriilölelő Tenger" valójábaz~ egy hatalmas óceán. Sarktól
sarkig nyílva mossa mind Aman és Endor jeges, északi partjait, mind Aman és
Morenor~ hűvós, déli szélét. Az Ekkaia végighúzódik mindkét Régí
Föld keleti peremén. Rengeteg kisebb tenger allcotja egyiittesen ezt a
hatalmas víztömeget.
A Haragaer vagy
"Déli Tenger" Középföldétől délre fekszik. Endort választja
el a Messzi Déltől. Így jogosan nevezik régi sinda szóval "Középső
Tenger"-nek vagy Enegaer-nek. Nyugatra, Metharn-nál (Hyarnúmente) vizei
egybefolynak a Belegaer-rel. Minthogy kis tenger, sok földrajztudós az Eickaia
részének tekinti.
VARÁZSLÁS,
MÍTOSZOK ÉS VALLÁS
"Az Öido'~; elmúltak. Múlóban a Közé~idok is.
Nlost
kezdődnek az Újidol. A tündé~ ideje lejárt, eljött
a mi
idón~;; az ember ideje, amelyet nelzünl kell kormányoz-
nunl~. De ehhez hatalom kell, hatalom, hogy
minden lény végrehajtsa, amit mi rendelün~, a jó
érde~ében, amit csa~: a Bölcs ért."*
Fehér
Szarumán szavai Sziitke GandalFhoz -
(A
GyűrC~k Ura, II. könyv, 2. fejezet)
Most, hogy megismerkedtél
Arda földrajzával, következzék alapvető jellemzése.
M1TOSZOK
ÉS VALLÁS
Eru, az Egy - az
egyetlen ígaz isten - teremtette Ardát. Először azonban gondolatából létrehozta
az Ainukat vagy "Hatalmak"-at. A Tollcíen világába elsőként
belépő Aínuk Eormálták meg t~rdát Eru terve szerint.
Az Ainuk mindenhatö,
halhatatlan lelkek. Közéjíík tartoznak a magas rangí~ valák, mint például
Manwé és Varda, valamint a maiák, akík közé Szauron és az öt Mágus is
tartozik. A legtöbb Ainu (egyet kivételével minden valát beleértve) hCvséges
maradt létrehozójához. Mások, mint Szauron és a balrogok, kiestek kegyeiből.
Ugyan közvetlen befolyásuk Endorra minden míiló Korral Eogy, ~ Hatalmak a létező
legtekintélyesebb lények. Középfölde népei számtalan módon istenként
tiszteIik kiilönböző megtestesiiléseiket. Végeredményben ők
jelentik Eru Gondolatát, az ő nagy Tervét.
Eredetileg
tizenöten voltak a valák:
ˇ
Manvé (Súlimo) - A Levegő Ura; a valák királya.
ˇ
Varda (Elbereth) - A Csillagok Úrnője; a valák királynője.
ˇ
Ü1ri10 - A Vizek ura; a tenger királya.
ˇ
Aul~ (Mahal) -Az (élettelen vagy elemi) föld ura.
ˇ
Yavanna (Kementári) -Az (élő) föld í~rnője.
ˇ
Námo (Mandos) -A sors vagy végzet (halál) ura. ˇ Nienna-Alelkiísmeret
(bánat, sajnálat, szenvedés) úrnője.
ˇ
Orom~ (Béma) -A természet ura; a valák vadásza. ˇ Vána-A fiatalság
(vadon, sziiletés, megújulás, tt5z, virágok, ének) úrnője.
ˇ
Tulkas (ragadványneve Astaldo) - A vitézség ura; a valák bajnoka.
ˇ
Nessa -Az öröm tírnője.
ˇ
Irmo (Lórien) -A lellcek (álmok, vágyak, szerelem, látomás, békesség)
ura.
ˇ Est~ -A megújulás (gyógyítás, pihenés, béke) úrnője.
ˇ
Vairé -Az idő (sors, mesék, emlékezés) í~rnője.
ˇ
Melkor (Morgoth) - A Fekete Ellenség; a Gonosz megtestesítője.
A vala kapcsolatok Ilímatar
Gyermekeinek kapcsolatait tiil<rözik. Néhány vala idősebb, mint a többiek.
Többségnk házas és sokuknak van leszármazottja. Például Manv~ felesége,
Varda a királynő. Szava törvény minden "Hatalom" számára,
kivéve férjét.
MÁGIA
ÉS HATALOM
J.R.R. Tollcien
mCiveiben sok jellegzetes vonás található, mint például a hatalom megrontó
hatása és a mágia illetéktelen használata. A Sötétség elleni
kiizdelinekben ez mint a Dolgok Egyensí~lya és Eru isteni rendjének három
alapelve jelenik meg.
Sem
Morgoth, sem Szauron nem tiszteli Eru Gondolatát illetve a természetet, és
egyikiik sem törődik a varázslatbirtoklás és -használat korlátaival.
Megidéznek, létrehoznak és átalakítanak mindent, amit csak mohó akaratuk
diktál. Mások, például Szarumán a varázstudás és -hatalom érdekében végrehajtott
terveikben szintén elfeledkeznek az Egyensívlyról. A Fehér Mágus először
csak a helyes varázslatokkal él vissza, majd helytelen, végiil pedig gonosz
erőforrásokat használ, így kiesik Eru kegyeiből. Középföldén a
szentségtelen varázslatbirtoklás és -használat mindig őriiletet és
tragédiát okoz. Az ilyen visszaélések ellcerulhetetleniil kergetik
vesztiikbe a látszólag mindenható mágusokat.
Fontos megjegyezni, hogy
Endorban a "természetellenes" hatalomvágy azért veszél.yes, mert
nincs "szentesítve''. Nincs rajta "áldás" és '~' ellenkezik a
Dolgok Egyensúlyával. Egy varázstudomány, hacsak valamilyen móclon nem
"áldott" ill. "szentesített", a legjobb esetben is rossz.
Bármely mágus, akinek ilyen illegális
hatalom van a kezében,
az őrultté/gonosszá ~ válásnak teszi ki magát. Azok, akik használják
is ~ az ilyen mágiát, növelik ezt az esélyt.
Más szavakkal: aki áldás
néllciili hatalommal y w sa bír, vagy hatalmát szentségtelen módon használja,
kihívja maga ellen a végzetet. Ezt az alapvető tényt a Játékmestereknek
és a játékosoknak is szem előtt kell tartaniuk a varázstárgyakkal és
varázstudással bíró karakterekkel kapcsolatban. A vizsgálat két lépésből
áll:
ˇ Először, határozzuk
meg a varázs természetét. Áldott-e valamilyen módonz Ha nem, akkor veszélyes
és lehet, hogy gonosz.
ˇ Másodszor, feltéve,
hogy a varázs áldott, határozzuk meg, hogy használatával kapcsolatban van-e
valamilyen korlátozás vagy megszorítás. Minthogy a varázstárgyak birtoklása
és használata, a mágikus képességek kérdése kritikus egy hü Középfölde-történet
szempontjából, a Játékmestereknek ezt a vizsgálatot nagyon körültekintően
kell alkalmazniuk.
A játékosok véssék a
fejükbe, hogy a varázstudományba belekontárkodni végzetes lehet. Hacsak
nincs összhangban a természettel (pl. egy fanyűvő Pűkel-varázslatot
használ), vagy nem korlátozott képességeiben (pl. az arnori látnok királyának
jósol), vagy nem jogos ajándék (pl. egy varázskard cserébe a Tündekovács
megsegítéséért), a játékosok ugyanabba a hibába eshetnek, mely végül Níimenor
bukásához vezetett.
A Játékmesternek
minden varázstárgy, varázslat, szertartás stb. hátterét létre kell
hoznia. Ebből a történetből fog kiderülni, hogy a dolgok a természetnek
- azaz a Dolgok Egyensúlyának - rr.egfelelően történnek-e, vagy öriiletbol
és sötétségből születő tragédiába torkollanak. Az utóhbi
esetben egy izgalmas, ám szörnyű történetnek lehetiink szemtanúi.
KARAKTERED
KÖZÉPFÖLDÉN
'Az út örökké megy tovább,
szirtek fölött és fák alatt,
nap
nem járta barlangon át,
fürge
folyó mentén halad,
halad
havon, mit tél szitált,
virágok közt a nyári réten,
pázsiton át és kövön át,
holdsütötte hegyek tövében."*
- Zsákos Bilbó (A babó,
19. fejezet)
Középföldén a
sokfajta halandó ember között halhatatlan tündék, kemény törpök és
egyszerű hobbitok küszködnek a túlélésért és virágzásért, miközben
milliónyi veszéllyel kell szembenézniiik: orkok és vargok, trollok és óriások,
manók és lidércek, sárkányok és dögmadarak, és persze a Gyűrűk
Urának fenyegetésével. Félelmetes varázslatok alakítják a tájat és az
idöjárást, míg a Hatalom Gyürüi varázsbirodalmakat védenek - vagy
lelkeket kínoznak és a Sötétségbe vezetik a szabad népet.
Azonban Középfölde a
mi Régi Világunk arculatát is mutatja, ugyanis Endor földje az "Emberek
világának" veszélyeit és csodáit rejti magában. Mohóság, kapzsiság,
elöítéletek, gyülölet és félelem állnak a boldogság útjában. A Jó és
Gonosz állandó harca és a Végzet próbái irányítják szabad és rabszolga
sorsát egyaránt.
Ez a környezet ideális
a hősi történetek számára. Bátor, kíváncsi, kalandos lelkeket hív,
hogy küldetéseket vállaljanak a hírnévért vagy a vagyonért, vagy hogy
szerencsétleneket mentsenek meg a mindenütt jelenlevő Árnyék szörnyű
szorításából.
Menj hát Eru nevében,
és próbáld ki Endor örömeit és veszélyeit! Eru legyen veled!
A
HOBBIT ÉS A GYŰRŰK URA
A Kőzépfőlde
Szerepjáték főleg J.R.R. Tolkien két könyvén alapul. Az elsót,
"A Hobbit"-ot (magyarul "A babó" címen jelent meg,
mi jobbnak találjuk a hobbit nevet, ezért így hivatkozunk a könyvre is), többnyire
a második mű "varázslatos előszavának" szokták nevezni,
ugyanis rövidebb és valamivel könnyedebb történetet meséi el, melyben A
Gyűrűk Ura történetének helyszíneit terem,ti meg az író. Az
utóbbi komor, sodró lendületű, sokkal hatalmasabb méretű regény.
A Gyűrűk Urát, mely hat könyvből áll, eredetileg három
részben adták ki és általában több kötetben jelenik meg. Ez a dicsőséges
regényciklus tulajdonképpen egy önálló történet, bár gyakran nevezik
"A Trilógiá"-nak, mely seregnyi "tolkieni" fantasy írást
szült.
Azok kedvéért, akik
nem olvasták A hobbitot vagy A Gyűrük Urát, illetve azokéért
akik nem emlékeznek már pontosan a történetre, következzék néhány
oldalon a két mű rövid kivonata.
A
HOBBIT
Tolkien mint Zsákos
Bilbó, a hobbit kalandozó írta a Hobbitot. A történet eredetileg
"Egyszer oda, egyszer vissza" címmel a Nyugatvégi Piros Könyv
legkorábbi fejezetét alkotta. A Harmadkorban, 2941-2942-ben játszódik.
Bilbó szórakoztató
meséje a Megyében, az otthonülő hobbitok csendes világában kezdődik,
ahol Zsákosék kényelemben élnek; egyetlen gondjuk az, hogy míndenféle kockázatot
elkerüljenek. Bilbó még csak nem is sejti, hogy ő ihletett lélek. Miután
Tölgyfapajzsos Thorin és Szürke Gandalf, a mágus vezette törpcsapattal találkozik,
hirtelen egy hatalmas aranykincs visszaszerzéséért folytatott expedícióban
találja magát. A társaság azért viszi őt magával, mert betörői
képességeit remélik felhasználni. Hosszasan utaznak Északnyugat Középfölde
vadonjain keresztiil kelet felé Ereborhoz, a Magányos Hegyhez. Éhes kőtrollokkal,
játékos óriásokkal, gonosz orkokkal, hatalmas pókokkal és kegyetlen
farkasokkal találkoznak. A Ködhegység mélyén Bilbó különválik a csapattól
és megtalálja az életét megváltoztató gyűrűt. Megismerkedik
Gollammal, az elkorcsosult hobbittal. Bilbó rájön, hogy míg a gyűrűt
viseli, láthatatlan. Ezt arra használja fel, hogy félrevezesse Gollamot és
újra csatlakozzon az expedícióhoz.
A vándorlás az Erdőtündék
földjére, a Bakacsinerdőbe, majd a hosszútavi Tóvárosba viszi a társaságot.
Innen indulnak a Magányos Hegy, Szmóg tűzsárkány fészke felé. Bilbó,
varázsgyűrűje segítségével, belopózik a szörny termeibe és túléli
a találkozást a félelmetes sárkánnyal. Nyugalmából felzavarva, Szmóg
megtámadja Tóvárost, ahol Bard megöli. A Tűzsárkány halála látszólag
megnyitja az utat a tanyájára, azonban orkok és farkasok serege menetel
Erebor felé. A társaság kiverekszi magát a Magányos Hegyből, mialatt
az Öt Sereg csatája zajlik a szeles hegycsúcs lábainál. A történet csúcspontja,
mikor tündék, törpök, sasok és az északi emberek megsemmisítik a sötétség
erőit.
Később a törpök
visszafoglalják a Magányos Hegyet, mely eredetileg az ő otthonuk volt.
Bilbó hazatér gyűrűjével, még mindig nem tudván annak mérhetetlen
fontosságát.
A
GYŰRŰ SZÖVETSÉGE (Első könyv)
A Gyűrűk
Ura első részének címe "A Gyűrű szövetsége". A
mese a Harmadkor 3001. évének tavaszán kezdődik, mikor Bilbó száztizenegyedik
születésnapját ünnepli. Bilbó vendégei között van örököse Zsákos
Frodó és Gandalf a mágus. Számukra sorsdöntő gyülekezet ez, mert Bilbó
ekkor akar eltűnni a Megyéből. Varázsgyűrűjét Frodóra
hagyja, őt magát - a nyugtalan unokaöccsöt - pedig Gandalfra bízza.
Tizenhét évvei később, amikor a mordori Szauron ügynökei átfésülik
a környéket, a gyűrüt keresve, Gandalf felfedi a hobbitnak a gyűrü
igaz történetét. Elmagyarázza, hogy Bilbó varázstárgya valójában
az Egy Uralkodó Gyűrű, melyet a Gonosz készített a Szabad Nép
rabszolgasorba taszítására. Frodó bátor barátja, Samu, kihallgatja a beszélgetést
és Frodóval együtt máris egy kiilönösen veszélyes küldetésben találja
magát.
A történet Frodó,
Samu és két másik hobbit (Trufa és Pippin) menekülésével folytatódik.
Elkerülik a Fekete Lovasokat - Szauron élőholt gyűrűlidérceit
-, bátran átvágnak az átkozott Sírbuckákon és Bríben szállnak meg. Ott
talállcoznak Aragornnal, egy eriadori kószával, aki Vándornak hívja magát.
Csatlakozik hozzájuk, és többször segít nekik elmenekülni a lidérclovasok
elől Frodó útközben megsebesiil, de a kis csapatnak sikerült eljutnia a
völgyzugolyi tünde-úr, Elrond házába.
A
GYŰRŰ SZÖVETSÉGE (Második könyv)
Az ezek után összeülő
Tanács úgy dönt, hogy el kell pusztítani az Egy Gyűrűt. Frodót
jelölik ki Gyűrűhordozónak és megalakul a Gyűrű Szövetsége.
Gimli a törp, Legolas a tünde és a gondori Boromir csatlakozik hozzá, mint a
megmaradt szabad földek országainak követei. Aragorn, akiről kiderül,
hogy Arnor és Gondor ősi királyainak igazi örököse, szintén felesküszik
a Gyűrűhordozó védelmére. Gandalffal és a négy hobbittal teljes a
társaság. Küldetésiik az, hogy eljuttassák a Gyűrüt Mordor sötét
országába, és a Végzet Hegyének bűverejű tüzébe vessék. A két
fő ellenség - Szauron a Fekete Úr és Szarumán az áruló mágus - számtalan
gáncsa kíséri útjukat.
Völgyzugoly után a Szövetség
dél felé, Mória nyugati kapujához érkezik. Sem farkasok, sem a hó, sem a
hatalmas kráken nem állhat útjukba. A társaság belép
Mória elhagyott törpvárosába,
így a föld alatt jutnak át a Ködhegységen. Épp csak elmenekiilnek az orkok
és trollok támadása elől. Gandalftól elszakadnak, mialatt ő párbajozik
és végül legyőzi a szörnyü Balrogot - a hatalmas és félelmetes démont,
akinek sötét eredete az Első Kor ősi napjaira nyúlik vissza.
Aragorn vezeti ki a társaságot Móriából Lórien biztonságos tündeerdejébe.
Itt a Szövetség megpihen és tanácsot kér Galadriel úrnőtől és
Celeborn királytól. A tündék élelmet, ruhát és három gyors csónakot
adnak a menekülőknek. Az Anduinon, a Nagy Folyón utaznak tovább, a nagy
Rauros vízesés felé. Közben Gollam - a visszataszító szörny, aki megtalálta,
majd elveszítette az életét tönkretevő Gyűrűt -követi őket.
A Eolyón jóval lejjebb
orkok lepik meg a Szövetség tagjait és partra kényszerítik őket. A
Sarn Gebir-i örvényeket kikerülve a nagy vízesés felett partra eveznek. Itt
megvitatják a küldetés további útját. Boromir Minas Tirithbe, Gondor fővárosába
akar visszatérni, hogy a közelgő háborúra készüljön. Hangsúlyozza
az egységet és ellenzi a társaság tervezett feloszlását. Frodó azonban
inkább egyenesen a Végzet Hegyébe vinné a Gyűrűt. A Gyűrű
gonosz hatalmának engedve, Boromir úgy dönt, erővel veszi el azt. Frodó
és Samu menekülnek, a társaság őket követve szétszóródik. A Szövetség
feloszlásával ér véget a történet első része.
A
KÉT TORONY (Harmadik könyv)
A Gyűrűk
Ura második része, "A két torony", Frodó és Samu Mordorba
indulásával kezdődik. Míg a többiek őket keresik, orkok támadják
meg a társaságot és megölik Boromirt. Ezt követően egy második ork
banda elfogja Trufát és Pippint. Ezek az orkok a Fehér Kéz kegyencei:
Gandalf maia fajtestvérét, a megrontott mágust, Szarumánt szolgálják. Két
foglyukat Rohanon keresztül nyugat felé hurcolják, mesterük Vasudvardi várába
(Orthancba). Ott várja Szarumán, hogy magának kaparíntsa meg az Egy Gyűrűt.
Titkos szövetsége mordori Szauronnal csak (őrült) képzelgés.
Az ork csapat épp eléri
a hátborzongató Fangorn erdő szélét, nagyjából félúton Rohan és
Vasudvard között, amikor bátor rohani lovasok veszik őket körűl.
Kapitányuk, Éomer vezetésével lemészárolják az orkokat. Trufa és Pippin
megmenekülnek a vérontásból, és az ősi fák között találnak menedéket.
Itt találkoznak az ent Szilszakállal, aki az erdő ura. Szilszakáll
biztonságba helyezi őket és meghallgatja tötténetüket. Ezután az ent-úr
mozgósítja fa-népét. Háborúba indulnak és Vasudvard felé masíroznak.
Szarumán orkjait követve
Aragorn, Legolas és Gimli is találkoznak Éomer hadával nem sokkal az összecsapás
után. Keresésük a hobbitok után eredménytelennek bizonyul, azonban nagy örömükre
újra előkerül Gandalf. A szürkébe öltözött, de már a "Fehér
Lovas" névre hallgató mágus a halálból tért vissza, hogy ügyüket
segítse.
Aragorn, Legolas, Gimli
és Gandalf dél felé, Edorasba, Rohan fövárosába utaznak. Éomer nagybátyja,
Théoden, Lovasvég királya menedéket ad nekik. Cserébe Gandalf meggyógyítja
Théodent, így megmenti gonosz tanácsadója Kígyónyelvű Gríma varázslatától.
Minthogy felfedték, hogy Szarumánnak kémkedik, Gríma Vasudvardba menekül.
Éppen azelőtt érkezik, hogy az entek ostrom alá fogják a várat. Az
entek legyürik a védelmet, szétrombolják a külsó falakat és Szarumán
helyőrségének maradékát szétszórják. Kígyónyelvű és a
megrontott mágus Orthanc tornyában, ostromzár alatt marad.
Miközben az entek
Vasudvardot támadják, Aragorn, Legolas, Gimli és Gandalf Théoden rohír
hadseregével nyugat felé Lovagol, Kürtvár, Nyugat-Rohan egyik fontos erődítményének
védelmére. A lovasok és társaik időben érkeznek, és győzelmet
aratnak Szarumán föserege felett. A rohírok ezután északra fordulnak és
Vasudvard felé igyekeznek. Ott a várat romokban találják, a központi
tornyot pedig entek veszik körül. Megtalálják Trufát és Pippint is. A társaság
megbizonyosodik Szarumán árulásáról és megszerzik a varázslatos orthanci
Palantírt (Látókövet). Gandalf az Orthanc-követ Aragornra bízza, és
Pippin társaságában délkeletre, Minas Tirithbe lovagol. Kiteljesedik a háború.
A
KÉT TORONY (Negyedik könyv)
Ezenközben Frodó és
Samu folytatják veszélyes küldetésiiket: elérni a Végzet Hegyét. Átkelnek
az Anduinon és átszelik a Barnaföldeket, ahol találkoznak Gollammal és (látszólag)
megszelidítik. Minthogy rosszindulata és kapzsisága felügyeletük alatt áll,
a teremtmény hajlandó két hobbit társát átvezetni a Holtlápon és
Dagorlad pusztáin. Hármasuk eléri Morannont, az Űdunba vezető
Fekete Kaput (Űdun az a tál alakú völgy, mely Mordorba vezet). Útjukat
állja a Sötét Úr szolgáinak gyülekező serege, így Gollam másik utat
javasol. Rábeszéli Frodót, hogy a keskeny Pókhágón áthaladó hegyi úttal
párhuzamos titkos Földalatti alagúton haladjanak. A Minas Morgul elpusztult városát
Cirith Ungollal, a régi gondori őrtoronnyal összekötő út tulajdonképpen
a Sötét Föld hátsó bejárata. A társaság az Árnyékhegység nyugati lejtője
mentén Ithilián keresztiil dél felé tart.
Félúton járnak,
amikor egy gondori felderítőcsapat találja meg a kis utazókat. Faramir,
Boromir öccse vezeti őket. Frodót, Samut és Gollamot magukkal viszik a
dombos erdőségeken keresztül a Henneth Annűn mögötti vízeséshez.
Frodó elmondja tervét Faramirnak, aki viszont a közeledő háborúról
beszél a kegyetlen Gyűrűk Ura ellen. Figyelmezteti őket, hogy bár
a mordori utak Furcsán csöndesek, az út, melyet követni akarnak, szinte reménytelenül
veszélyes. A beszélgetés alatt Faramir ellenáll az Egy Gyűrű
hatalmának és elkerüli azt a végzetes csábítást, ami bátyja elméjét
elragadta. A nemes gondori harcos felszereléssel látja el őket, mielőtt
nehéz útjukra bocsátaná a hobbitokat. Minas Morgul füistfellegbe vont falai
felé közeledve Frodó és Samu ráébrednek, hogy Faramírnak igaza volt: valóban,
Gollamnak nem sikerült leírnia a rájuk váró borzalmakat. Mérgező bűz
üli meg a pusztuló völgyet és a város központi tornyának kísérteties
derengése, mint a végzet ujja mutat a levegőbe. Minden sötét és
csendes, de amint a társaság megkerüli a várat, mennydörgés rázza meg a
hegyet és a hegycsúcs fölé lángok emelkednek. A villám a Eorgó
Morgul-spirálból ered és a városkapu kőszája az élőholt Gyűrűlidérc-kapitány
kiáltását visszhangozza. Megkezdődik a Gyűrű Háborúja.
Az egyszerti hobbitok
azonban továbbhaladnak, útjuk most keletre és felfelé vezet, a Pókhágót
megtöltő sötét félhomályban. Gollam a rejtett lépcsőkőn
vezeti őket, megkerülik Minas Morgult és az alagút felé tartanak. Itt
elhagyja őket Gollam, az ő "Drágaszága" megszerzésének
reményében, majd rájuk veti magát, amikor az átjáró szörnyű őre
- a Banyapók - megtámadja őket: Samu legyűri Gollamot, aki ismét
elmenekül. A Banyapók, mielőtt társa felocsúdhatna és megmentésére
siethetne, megmarja Frodót. Samu megsebesíti és elzavarja a szörnyeteget, de
azt hiszi, hogy ura elpusztult a harcban.
A második rész azzal
ér véget, hogy Samu vonakodva bár, de elhagyja elesett mesterét. A kesergő
hobbit elveszi az Egy Gyűrűt és megpróbálja végrehajtani a látszólag
reménytelen küldetést. Eléri a hágó tetejét Cirith Ungol tornyának tövénél,
majd elbújni kényszerül két veszekedő ork csapat elől. A varázsgyűrű
segítségével láthatatlanná válik. Kikerüli a vitatkozó orkokat, akik egy
megmérgezett és eszméletlen hobbít fogoly sorsát ecsetelik. Samu ráébred,
hogy Frodó él, de nem sikerül megakadályoznia, hogy az orkok urának testét
a régi őrtoronyba cípeljék. Samu követi őket. Amint a becsapódó
kapunak veti magát, elájul. A mozdulatlan hobbit a Falak előtt fekszik:
innen folytatódik a történet.
A
KIRÁLY VISSZATÉR (Ötödik könyv)
A Gyűrűk Ura
harmadik és befejező része, "A király visszatér", Gondor legészakibb
tartományában, Anórienben kezdődík. Gandalf és Pippin a mesés mén,
Keselyüstök hátán a fák övezte országúton vágtatnak, mely kettéosztja
a területet és Edorasba, majd tovább nyugatra Minas Tirithbe vezet. Amint
Pippin felébred hosszú szendergéséból, a két utazó megpillantja a déli
dombokon égő jelzőtüzeket. A lobogó fények egymás után
gyulladnak ki, mintha a Fehér Hegység északi pereme mentén haladnának.
Gandalf rájön, hogy a gondoriak riadóját látják. Közeledik a háború, a
vészjelek Rohannak szólnak. Gandalf megsarkantyúzza lovát és kelet Felé vágtat.
A Mágus és hobbit útitársa
időben érek Gondor hétkörü városába. Amikor megérkeznek, már
folynak az erődítési munkák a közelgő ostromra késziilve.
Denethorral, a déli királyság helytartójával tanácskoznak, beszámolnak
neki fiánal, Boromirnak haláláról, és felajánlják életüket az ősi
birodalom védelmére.
Közben Aragorn, Trufa,
Gimli és Legolas Vasudvardtól dél felé lovagolnak Théoden királlyal és
testőrségével. Miután csatlakozik hozzájuk a dúnadán kószák egy
csapata, akik Aragorn háborúba induló társai, a csapat a Helm-szurdok felé
veszi az irányt. Itt Aragorn közli tervét Éomerrel, miszerint az edorasi
országúton fognak lovagolni, majd délre, Dúnharg felé fordulnak, végül átkelnek
a Fehérhegységen a hírhedt Holtak Ösvényén. Aragorn elmagyarázza, hogy
miután belenézett az orthanc-kőbe, biztos benne, hogy Minas Tirith védőinek
segítség nélkül legfeljebb tíz napjuk van hátra. Következésképpen
megszervezi a Szürke Csapatot - Gimli, Legolas és észak kószái - és elit
osztagát maga vezeti a kijelölt útvonalon. Rövid időre megállnak
Edorasban, ott találkoznak Éowyn úrnővel, Théoden gyönyörti és konok
unokahúgával. Ezután a Szürke Csapat Dúnharg völgye felé nyomul, át a
hegycsúcsok alatti kapun, végig a Holtak fénytelen Ösvényén. Aragorn megidézi
az átkozott Halottsereget, melyről az átjáró nevét kapta és a
szellemhadsereg élére áll. Kivezeti őket az Ösvényről Morthond völgyébe,
egyenesen Erech Kövéhez. Ott, Lamedon nagymultú partján, megfújja kürtjét
és szövetséget köt az esküszegők szellemseregével. Minthogy a holtak
jogos királya hívja öket, a Halottsereg kénytelen eleget tenni ösi kötelezettségének.
Ezzel remélik megtörní a rájuk nehezedő átkot.
Miközben a Szürke
Csapat Gondor közepe felé tart, Théoden király megtartja a rohírok
seregszemléjét és oldalán Trufával szintén Gondor védelmére indul.
Keletebbre, Gandalf és Pippin a kiteljesedő háború közepén találja
magát. Két hatalmas mordori hadtest, az egyik Morannonból, a másik Minas
Morgulból, éri el a Minas Tirith alatti Pelennor mezejét kőrülvevő
falat. A gonosz varázslókirály, a gyűrűlidércek ura vezeti őket.
A Boszorkányúr megmérgezi a visszavonuló Faramirt Fekete Leheletével. Miután
leküzdötték a védelmet, a Sötét úr szolgái a termékeny földeken át
Gondor fővárosa felé vontatják ostromgépeiket. Denethor, aki miután a
Látókőbe nézett, megőrült és Szauron befolyása alá keriilt,
elrendeli saját maga és a haldokló Faramir elhamvasztását, így a védelem
gondja Gandalfra marad. Amikor a főkapu leomlik, csak a Mágus áll szemben
a boszorkánykirállyal.Ebben a kritíkus pillanatban érkeznek Rohan Iovasai,
akik átvágják magukat a gonosz sereg északi szárnyán. A boszorkánykirály
figyelme elterelődik a városról és hátasán a támadási pont felé
repiil. Párbajozik Théodennel és legyőzi őt. Ezután Trufa és egy
Dernhelm nevű rohír lovas kerül szembe vele. A boszorkánykirály kacag bátor
közbelépésükön, mondván: "férfi engem nem győzhet
le". Dernhelm felfedi valódi kilétét: ő Éowyn, Théoden unokahúga
és megbosszulja nagybátyja halálát. Megsebesiil, de megöli a boszorkányurat.
A Pelennori mező
csatája tovább folyik, először sikeresek a lovasok, de később
Szauron látszólag kifogyhatatlan tartalékai meghátrálásra kényszerítik
őket. Amikor már úgy tűnik, minden elveszett, Aragorn és a Szürke
Csapat erősítéssel érkezik, az átkozott Holtak Seregével egyiitt. A Sötét
úr szolgái pánikba esnek és szétszóródnak: Minas Tíríth megmenekiilt.
A csata még folyik,
amikor Gandalf megakadályozza Denethor és Faramirt korai temetését, de csak
az utóbbit tudja megmenteni. Denethor a lángokban leli halálát.
Az ötödik könyv
Gondor és Rohan diadalmas seregeinek Mordor felé menetelésével végződik,
amikor a hadsereg a Fekete Kapú körül áll fel. Miután meghallgatták és
visszautasították Szauron Feltételeit, hatalmas méretű hadsereg támad
rájuk. A Szabad Népek sorsa ísmét egy hajszálon függ. Megkezdődík a
morannoni csata.
A
KIRÁLY VISSZATÉR (Hatodik könyv)
A hatodik könyv a mese
utolsó része. Azzal kezdődik, hogy Samu magához tér és új utat keres
Cirith Ungol háromkörű tornyába. Megtalálja a bejáratot és az Egy Gyűrű
segítségével átmegy az utat őrző Kőőrszemek között. A
bátor hobbit ezután megmenti Frodót ork fogvatartóitól, akik egymással
verekszenek. Galadriel üvegcséjével Samu megtöri az Őrszemek gonosz
akaratát és a két Félszerzet kimenekül a toronyból. Leereszkednek a magasból
és abban a sziklás, vályúszerű völgyben találják magukat, amely az
Árnyékhegység mentén fut végig és körbeveszi a Cirith Ungolból észak
felé Vasgádorosba futó utat. Itt csak fekete kövek, éles tüskék és napfény
nélküli félhomály vár rájuk, ezért lassan és lopakodva észak, majd
kelet felé igyekeznek, aztán délre, a Végzet Hegye irányába. Miután átkelnek
Gorgoroth vulkanikus pusztaságán, megmásszák a tiizes hegy északnyugatí
oldalát. Egy visszakanyarodó úton ismét találkoznak Gollammal. Samu
elzavarja a teremtményt és a hobbitok folytatják a kapaszkodást. Végül a
Sammath Naur barlang bejáratához érnek, ahol a Sötét Úr a Végzet Szakadékában
az urallcodó gyűrűt kovácsolta. Gollam követi őket, A félszerzetek
belépnek az Orodruin fiistölgő magjába vezetó hosszú alagútba. Amikor
elérik a végzetes hasadékot, Frodó végül összeroppan az Egy Gyűrű
hatalma alatt és nem akar megszabadulni az átkos tárgytól. Felhúzza a gyűrűt
és eltűnik.
Ekkor Szauron ráébred,
mi történik és minden erejét és akaratát Frodó ellen küldi. A nyolc
nnegmaradt gyűrűlidércet a Végzet hegyére irányítja utolsó kétségbeesésében,
hogy visszaszerezze saját tulajdonát. Azonban már késő: Gollam leüti
Samut és miután a Végzet Szakadékának szélén megbirkózik a láthatatlan
gyűrűhordozóval, a mélybe zuhan. Az Uralkodó Gyűrűvel együtt
vész el a varázstűzben.
A gyűrű
pusztulásával együtt megrázkódik a Végzet Hegye és minden, amit a Sötét
úr teremtett, széthullik. A Fekete Torony leomlik és Mordor fala összedől.
Lángok csapnak fel a síkságon és a hegycsúcsokon, villámok szelik a levegőt.
Fekete eső esik. Végül a Gonosz elveszti alakját és az Űrbe távozik.
Minthogy a saját gyűrűik ís elpusztultak, a Nazgűlok is
megsemmisülnek-körülbelül negyven évszázaddal megjelenésiik után. A
hatalmas felfordulásban Szauron szolgái pánikba esnek. Némelyikük saját társa
ellen fordul; mások elmenekülnek. A vérengzés megfordítja a morannoni csatát,
ahol Aragorn és Éomer körbezárt seregei győzedelmeskednek.
A gyűrűháború
végeztével Aragorn elveszi Arwent, Elrond lányát és Gondor és Arnor újraegyesített
birodalmának királyává koronázzák. Elesszár Telkontár néven uralkodik.
Szövetségeséből, Éomerből Rohan királya lesz és nagybátyját
Edorasban temeti el. Éomer a Dol Amroth-i Lóthírielt veszi Eeleségiil és
megújítja Eorl Esküjét, ezt a régi egyezséget, mely a rohírokat a Déli
királyság dúnadánjaihoz köti. Faramir és Éowyn házasságával ezek a kötelékek
tovább erősödnek; belőlük Ithilia Ura és Úrnője lesz.
Aragorn megkoronázása
után Gandalf és a hobbitok Edorasba utaznak Éomerrel, majd Vasudvard irányába
mennek búcsíit mondani Szilszakállnak. A Megyébe Völgyzugolyon keresztül térnek
vissza. A hazatéző félszerzetek azt tapasztalják, hogy Kígyónyelvű
Gríma és mestere Szarumán jelenléte megrontotta a zöldellő földet. A
legyengült és "Kapzsi"-nak nevezett Szarumán új, gyűlöletes
elnyomást tart fenn, melyet Tarisznyádi-Zsákos Lothó vezet. Emberei félelemben
tartják az egész Megyét. Frodó a morotvai csatában véget vet a bukott mágus
uralmának. Mielött azonban Szarumánt kiutasítanák, ő Grímát okolja a
pusztulás és gyilkosságok többségéért. A Kígyónyelvű feldühődik
és ledőfi a mágust. Ezután hobbit nyilak vetnek véget az áruló rohír
életének. A Megyében újra béke honol. Samu megnősül és rövid ideig
Frodó lesz Hobbitfalva polgármestere.
A Szövetség többi
tagja köziil Gimli és Legolas közeli barátok maradnak. Az előbbi sok törprokonával
Aglarondcsillogó barlangjaiba költözik, közel Helm Szurdokához. A törpök
új kaput kovácsolnak Minas Tirith számára. Legolas egy ideig Ithiliában
pihen, arra a napra várva, mikor kedves barátját elhívja a Halhatatlanok Földjére.
A történet egy évvel
később, 3021-ben, a Harmadkor legvégén fejeződik be. Samu és Frodó
nyugat Felé indulnak és csatlakoznak Elrondhoz, Galadrielhez és a többiekhez
köztiik van Bilbó is - a gyűrű hordozóinak utolsó lovaglására.
Útjuk a Lindoni öbölben található Szürkerévhez vezet. Itt vár rájuk
Gandalf és Círdan. Trufa és Pippin hamarosan megérkezik, épp időben,
hogy búcsút mondjanak Frodónak, Bílbónak és Gandalfnak, míelőtt átkeJnek
a tengeren, a Halhatatlan Földekre. Ezután Trufa, Pippin és Samu nehéz szívvel
visszatérnek a Megyébe.